Page 7 - Zsiráf Magazin - 2017. december
P. 7

Hogyan jött a felkérés, hogy a Di-                Mit gondolsz erről a projektről?
               ZS ákhitel Központ online konferen- ZS Miért érzed fontosnak a konfe-
            ciájának legyél az arca?                          rencia üzenetét?


                      Magyar és kommunikáció szakon                    Rendkívül fontosnak tartom, hogy
            LM végeztem, mindkét szülőm tanár. 11  LM a fiatalok megfelelő tájékoztatást
            évig jártam egyetemre, annyira jó volt (nevet).  kapjanak a pénzügyeiket, a tanulmányaik fi-
            A diploma megszerzése után is visszajárok  nanszírozását érintő kérdésekben, hiszen ma
            az ELTE kommunikáció szakára tanítani. Úgy  már nem lehet elég korán elkezdeni az üzleti
            gondolom, hogy azért is kerestek meg a Di- dolgokkal foglalkozni. Ugyanakkor felnőttként
            ákhitel részéről, mert az életem meghatározó  dolgozni, gondolkozni nagyon ijesztő tud len-
            részét képzi az egyetem, ehhez képest még  ni ebben a világban. Az egyetemi tanulmány
            mindig fiatal vagyok, így hitelesen át tudom  elkezdése is egy befektetés, amihez az kell,
            adni a pályaválasztás és a felvételi üzenetét  hogy az embernek legyen útmutatója, képes
            a fiataloknak, amivel én is egyetértek.           legyen eligazodni a pénzügyekben. Emellett
                                                              nagyon kevés olyan szervezet van, amelyik
                                                              képviseli a gyerekeket, az ő érdekeikben jár el,
                                                              hogy közben reális célokat, anyagi segítséget
                                                              is kapjanak egyetemi évek során. A Diákhitel
                                                              Központ úgy gondolom ilyen. Az is egy fontos
                                                              kérdés, kihez tudunk tanácsért fordulni. Erre
                                                              egyértelmű válasz lehetne, hogy a szüleink-
                                                              hez, közben viszont az a tudás, az az egyetemi
                                                              szisztéma és gondolkodási rendszer, amit ők
                                                              magukba szívtak, mára szinte teljesen meg-
                                                              változott. Más a világ, más szabályok szerint
                                                              működik. A szülő nem biztos, hogy ma már
                                                              segíteni tud abban, milyen lehetőségei van-
                                                              nak egy mai egyetemistának. Azt gondolom
                                                              nagyon is szükségesek az ilyen események,
                                                              ahol hiteles szereplők tudnak használható in-
                                                              formációt átadni a fiataloknak.
   2   3   4   5   6   7   8   9   10   11   12