Page 16 - Zsiráf Magazin - 2018. április
P. 16

A HAMISKÁRTYÁSOK                                  FÔVÁROSI BUNTANYÁK


            A hamiskártyásokat sipistának hívták akko- Köztudott, hogy Budapest a századfordulón
            riban. Nekik ez volt a főfoglalkozásuk, gyakor- a kávéházak városa volt. Nyilvánvaló, hogy ezt
            latilag ebből éltek. A hamiskártyás legfeltű- a rengeteg kávéházat nem az eladott kávé-
            nőbb jellegzetessége a kezének finomsága,  ból tartották fenn. A félreeső, félhomályba
            gondozottsága volt. Az ujjaik puhák, kímél- burkolózó szeparékban javában folyt a já-
            tek voltak, ugyanis ez volt a munkaeszközük.  ték. A kávéházi játékra a slepperek általában
            Az ujjbegyek finomságára volt szükségük ah- a vasúton szedték össze az áldozataikat.
            hoz, hogy a cinkelt, megjelölt kártyalapokat  A slepper a vonaton kinézett magának egy
            ki tudják tapogatni. A hamisjátékos ugyanis  jómódúnak tűnő vidékit, és úgy tett, mint-
            rendszerint cinkelt lapokkal játszott. Ez azt  ha maga is vidéki lenne. Összebarátkoztak,
            jelentette, hogy a kártyalapok szélét vagy  és a vonatról leszállva már együtt folytat-
            hátoldalát késsel, tűvel megjelölték, és ta- ták az utat a nagy, idegen városban. Aztán
            pintás alapján osztáskor pontosan tudták,  a slepper egyszer csak megállt egy vendéglő
            hogy milyen lapot tartanak a kezükben. A si- előtt, és meghívta újdonsült ismerősét egy
            pista rendszerint összejátszott egy kibiccel  italra. A vendéglőben természetesen nagy-
            is, aki a játékos háta mögé állva jelbeszéddel  ban folyt a játék, amibe a slepper bekapcso-
            tájékoztatta a hamiskártyást az áldozat lap- lódott, és hamarosan nagy összeget nyert.
            járásáról. Általában olyan feltűnést nem keltő  Vidéki barátunk is felbuzdult, és ő is játszani
            jeleket használtak, mint a szivarnak a szájban  kezdett, majd néhány óra múlva kifosztva
            való jobbra vagy balra helyezése, az orr vagy  távozott. A rendőrség általában tehetetlen
            az áll megérintése, egy-egy szemhunyorítás.  volt a kártyabarlangokkal szemben, mert
            A hamiskártyás szinte mindig összejátszott  a legnagyobb titokban folyt a játék, és sokszor
            a kávéház vagy vendéglő személyzetével is.  előfordult, hogy mire a vendéglő vagy kávé-
            A pincér adta ugyanis a sipista kezébe a cin- ház hátsó helyiségeibe értek a zsaruk, addigra
            kelt kártyát.                                     nyoma sem volt a bűnös játéknak.

                                                                                              Jánosi Valéria
            képek forrása: Fortepan                                                        Emelttörténelem
   11   12   13   14   15   16   17   18   19   20   21