Page 10 - Zsiráf Magazin - 2016. április
P. 10
HOGY ÉREZTÉTEK MAGATO-
ZS KAT?
Én személy szerint nagyon élveztem
KT a verseny minden feladatát és pilla-
natát, egészen a késő délutáni feladatmegol-
dásoktól az eredményhirdetésig. De szerintem
ezt a csapattársaim nevében is elmondhatom,
pláne hogy olyan nagyszerű mentor volt segít-
ségünkre, mint Túri Krisztina tanárnő.
A verseny az előttünk álló angliai út
HL mellett más nyereménnyel is gaz-
dagított minket. Az együtt töltött délutánok, a
közös készülés, majd izgulás összekovácsol-
ta a csapatot, s lehetővé tette, hogy jobban
megismerjük egymást. Túri Krisztina tanárnő
önzetlensége, kitartása, szakmai tudása és
lelkesedése mindnyájunknak erőt adott a ver-
seny folyamán. MILYEN TAPASZTALATOKKAL
ZS GAZDAGODTATOK?
A versenyre magára is készültünk
TK természetesen; feladatok megol- Tapasztalatként főként azt említe-
dásával, szervezéssel és közös gondolkodás- KT ném, hogy mindig hinni kell a lehe-
sal, s mint csapatverseny mindenki közremű- tetlenben. Az elején úgy indult, mint minden
ködése szükséges volt. Ezen túlmenően, mint verseny, hogy csak a feladatunkra koncent-
ahogy a lányok is utaltak rá a verseny egyben rálunk. És íme megnyertük, amit álmunkba
egy nagyobb ívű tanulási folyamat része volt, sem gondoltunk volna! Inkább csak reméltük.
egy megállónk. Ezen az állomáson is tettünk
hozzá a tudásunkhoz, illetve a korábban szer- A verseny amellett, hogy gyarapí-
zett tapasztalatokat kamatoztattuk, de termé- HL totta szókincsüket, abban is segí-
szetesen a jutalomutunk alkalmával is bővítjük tett, hogy nagyobb betekintést nyerjünk a brit
mindezt. kultúrába, szokásokba. Szélesebb látószöget
teremtett számunkra, melyre a videó elkészí-
Nagyon jó érzés volt megélni azt, hogy tésénél nagy szükségünk volt.
E a 2. forduló szóláncának elkészítésében
mellénk álltak iskolánk tanárai és közel 100 Maga a verseny, a feladatok kihívást
diáktársunk. Reméljük, hogy jövőre is sikerül TK jelentettek, ugyanakkor 'great fun'.
hasonló eredményt elérnünk. Azt kell mondjam, hogy a látszólag könnyű
feladatok – legalábbis a kívülálló számára sok-