Page 29 - Zsiráf Magazin - 2016. december
P. 29
Igaz, vannak a száraz lábbal való átkelésnek
régebbi és ügyesebb formái. Például Mózes,
aki az Egyiptomban sanyargatott zsidókat úgy
vezette át a Vörös tengeren, hogy varázsvesz-
szejének intésére a tenger vize szétnyílt előtte.
Ám az őket üldöző fáraó seregének összezá-
ródott s a katonák mind a tengerbe vesztek.
Bölcs holland mérnökök rejtett hidat építet-
tek. Én megelégeltem a dolgot egy átkelési
jeggyel egy dunai kompon. A jegyre nyom-
tatott szöveg meglepett:
“trianoni” felszólalása, aki még itt is fennen
hirdette a magyar nemzet kulturális felsőbb-
rendűségét szomszédai felett. Ady a “bő szó-
köpés” mestereként jellemezte, s ez igaznak
is bizonyult, mert a nagy költő halála után
bő egy évvel retorikailag valóban hatásosan
beszélt, de amit mondott, azzal nem sokat
használt Magyarországnak.
Egy mai retorikus előadástéma
AZ ÁTKELÉS ALATT A GÉPJÁRMŰBEN A VE-
„Az argentin szuverén adósság kezelésének ZETŐ SEM TARTÓZKODHAT.
alternatív módszertana és annak tanulságai KÉRJÜK KEDVES UTASAINKAT, HOGY JÁR-
a magyar párhuzamok tükrében” című kuta- MŰVEIKBŐL A KOMPRA VALÓ FELHAJTÁS
tási programról tart valaki előadást egy intéz- ELŐTT SZÍVESKEDJENEK KISZÁLLNI, ÉS CSAK
ményben. Már a címe is sokkoló. Nyugtalan A KIKÖTÉS UTÁN A PARTON SZÁLLJANAK BE
álmot szerzett és hajnalban az alábbi közle- ISMÉT.
ményre ébredtem:
„Hablatyland gazdasági minisztere a fabat-
kai világgazdasági fórumon kákán is csomót
kereső hozzáállásával kiverte a biztosítékot,
elérte hogy összes előterjesztését elmeszel-
ték, minden javaslata padlót fogott, alaposan
kihúzta a gyufát s a záró vitában még az el-
nöklő fityingi pénzügyminisztertől is kapott
egy hatalmas zakót.”
Ugye elég képletes? Valahogy így képzelném
el a közéleti beszéd megújítását.
Száraz lábbal, magától
Ha át akarsz kelni egy vízen, két megoldást
választhatsz. Vagy hídon mész, s ha az nincs,
hajóra szállsz. Esetleg kompra, ha gépjármű-
vel közlekedsz.