Page 33 - Zsiráf Magazin - 2016. december
P. 33
A huszadik századra sokféleképpen lehet tekin- gyorsítóval hoztak létre először Magyarorszá-
teni. Mi, akik már az ezredforduló után nézünk gon mesterséges atommag átalakulást, amiért
vissza, forrongó világháborúkat látunk, melyet az invenciózus professzor 1953-ban Kossuth-
negyven év hideg fegyverkezési, gazdasági és díjat kapott. Az előadásra igyekvő hallgatók nap,
ideológiai versengése követett. mint nap láthatják az újjáépített elektronikus ré-
szecskegyorsítót az Eötvös Loránd Tudomány-
Ahogy sok más tudós kortársét, úgy Simonyi egyetem fizikai épületének csarnokában.
Károly életét sem kerülték ki ennek az évszázad-
nak a megrázkódtatásai. Hadifogolyként túlélte NEHÉZ ÉVTIZEDEK ÉS EGY NAGYSZERŰ
a második világháborút, legfőbb munkáit pedig SZELLEMI VÁLLALKOZÁS
az ezt követő zavaros időkben alkotta, amikor
egy-egy pártpolitikai ítélet karriereket húzott 1952-től alapítója és vezetője volt a BME elmé-
át egyetlen tollvonással. Mindeközben mégis leti villamosságtan tanszékének és a KFKI atom-
megmaradt a humanista örökséget vállaló ter- fizikai osztályának. ´56-ban az októberi esemé-
mészettudósnak, alkotó embernek. nyek idején megválasztották a KFKI forradalmi
bizottsága elnökének. És bár az intézményben
SZEGÉNY SORBÓL A TUDOMÁNYOS ÉLET nem történt rendbontás, a forradalom után
PARNASSZUSÁRA mégis úgy érezte le kell mondania a tanszékve-
zetői megbízatásáról. Visszahúzódott, de nem
Simonyi Károly tízgyermekes parasztcsalád maradt tétlen ezt követően sem, sőt! Az igazi
hetedik gyermekeként született 1916. október álom csak ekkor vált valóra, megírta A fizika
18-án Egyházasfaluban, a nyugati határ szélén. kultúrtörténete című nagy szintézisét. Grandi-
A tehetséges kisgyerekre az iskolát látogató ózus vállalkozásával ugyanazt valósította meg
plébános figyelt fel, az ő segítségével került a természettudományok terén, mint amit Ba-
Budapestre, távoli rokonaihoz, gazdag nevelő- bits Mihály tett a világirodalommal: nagy átfogó
szülőkhöz. Tízéves korában beíratták az óbu- műben írta le annak történetét.
dai Árpád Reálgimnáziumba, ahol hamarosan
kitűnt matematikából és fizikából. 1940-ben a
Műegyetemen gépészmérnöki, ezzel egy idő-
ben pedig a Pécsi Tudományegyetemen jogi
diplomát szerzett.
Tanulmányai után a Műegyetem újonnan meg-
alakult, Bay Zoltán vezette atomfizika tanszéké-
nek tanársegédjeként dolgozott. A második
világháború itt érte utol a tehetséges fiatal ku-
tatót. A Bay-csoport honvédelmi minisztériumi
megbízással a radar hazai kifejlesztésén dolgo-
zott. Simonyi rövidesen amerikai, majd szovjet
hadifogságba került, ahol 40 kilóra lefogyott.
A szétforgácsolódott Bay csoporttal, a háború
után visszatért a radarkísérletekhez. 1946-ban
részt vett a híressé vált hold-radarkísérletben.
1948-tól négy éven át vezette a Soproni Mű-
szaki Egyetem fizika elektrotechnika tanszékét.
Itt építette meg élete egyik fő művét, az első
magyar magfizikai részecskegyorsítót, egy Van
de Graaff rendszerű 700 keV-os. Simonyi Károly
professzor és munkatársai ezzel a részecske-
A fizika kultúrtürténete legújabb
magyar nyelvű kiadása