Page 7 - Zsiráf Magazin - 2017. április
P. 7

Egy veled készült interjúdban azt ol-            Pekingben az úszócsapat legfiatalabb
            ZSvastam, hogy öt évesen egy úszások- ZStagjaként szerepeltél, amit további két
            tatáson fedeztek fel téged. Fel tudod idézni  olimpiai szereplés követett. Milyen emlékeid
            nekünk, hogyan lettél az úszás szerelmese?        vannak ezekről az ötkarikás versenyekről?


                        A történet úgy kezdődött, hogy                   Valóban, a pekingi játékok idején
            KBaz óvodával lejártunk rendszere- KBa kiutazó magyar úszócsapat leg-
            sen az uszodába úszásoktatásra, majd egyik  fiatalabb tagja voltam, így óriási megtisztel-
            nap édesanyámat telefonon megkeresték,  tetés volt számomra, hogy belekóstolhattam
            hogy érdemes lenne leigazolnom, mert  az olimpiai hangulatba, hiszen ez minden
            ügyesen mozgok a vízben és látszik, hogy  élsportoló vágya. Sok tapasztalatot szerez-
            szeretek is ott lenni. Kezdetben az ő célja csu- tem, amit Londonban és Rióban hasznosítani
            pán az volt ezzel, hogy egészségesen éljek  tudtam. Azonban a szingapúri ifjúsági olimpia
            és egy biztos környezetben tudhasson, amíg  az ott elért eredményeim miatt örökre meg-
            ő dolgozik. Az úszás valóban nagy szerelem,  határozó élmény marad. Még mindig az egyik
            hisz megtanít az életre: a küzdésre, a nyerni  kedvenc témám, amiről bármikor nagyon
            és veszíteni tudásra, arra hogy semmi sincs  szívesen beszélek. Az egész magyar csapat
            ingyen. A dobogóra az jut fel, aki megküzd  olyan volt, mint egy nagy család, imádtam
            érte, számomra ezért olyan szép és értékes.  ott lenni, és amikor mindemellett két aranyat
            Nekem nyilvánvaló volt az első pillanattól  és egy ezüstöt is nyertem, szerintem ennél
            kezdve, hogy élsportoló leszek, hiszen már  jobban nem is lehetett volna tetézni a jóked-
            5 éves korom óta álmom az olimpiai bajnoki  vemet.
            cím. Ezt az álmomat ma sem adtam fel, azt
            szeretném, ha az az 5 éves kislány, aki voltam,
            büszke legyen a felnőtt Bogira is!
   2   3   4   5   6   7   8   9   10   11   12