Page 9 - Zsiráf Magazin - 2018. december
P. 9

A Nobel Alapítvány támogatásával, 1976 óta
            megrendezésre kerülő esemény kiemelt célja,
            hogy a világ minden tájáról érkező, különböző
            tudományterületen jeleskedő 25, 18-24 éves fi-
            atal bemutatásával inspirálja a svéd diákok tudo-
            mány iránti érdeklődését, továbbá előmozdítsa
            a résztvevők tudományos pályáját.

            A Nobel-hét keretében a fiatalok részt ve-
            hettek és meghallgathatták az idei Nobel-dí-
            jasok előadásait: így Arthur Ashkin, Gérard
            Mourou és Donna Strickland fizika Nobel-
            díjasok, Frances H. Arnold, illetve George P.
            Smith és Sir Gregory P. Winter kémia No-
            bel-díjasok, William D. Nordhaus és Paul M.
            Romer közgazdasági Nobel-díjasok, vala-
            mint az amerikai James P. Allison és a japán
            Hondzso Taszukun fiziológiai és orvostudo-
            mányi Nobel-díj nyerteseinek előadásait.


            A Nobel-díjas tudósok előadásait megelőző-
            en a tudósnövendékek 1300 svéd diák előtt
            prezentálhatták munkájukat, majd poszte-
            reiket kiállítva beszélgethettek kutatásukról
            az érdeklődő fiatalokkal.                         Az ifjú tehetségek látogatást tehettek a Xylem
                                                              Water Solutions AB cég svéd gyárában, ahol
                                                              együtt ebédeltek a cég vezérigazgatójával.

                                                              A Nobel Múzeumban 4-5 fős csapatokba ren-
                                                              deződve vitaestet tartottak a géntechnológia
                                                              témakörében, a vita versenyt idén Blankáék
                                                              csapata nyerte meg.

                                                              A hét során két résztvevőt, az Ausztráliából
                                                              érkező Han Wangot és a Magyarországot
                                                              képviselő Novák Blankát választották a svéd
                                                              középiskolásoknak készülő, tudományokat
                                                              népszerűsítő film főszereplőinek.

                                                              A fiatalok december 9-én állófogadás kereté-
                                                              ben beszélgethettek a Nobel-díjas tudósokkal.

                                                              December 10-én pedig részt vehettek a No-
                                                              bel-díj átadási ceremónián, a Nobel Banket-
                                                              ten, ahol együtt vacsorázhattak a svéd királyi
                                                              családdal, az idei és az előző évek Nobel-díjas
                                                              tudósaival, valamint a világ tudóstársadalmá-
                                                              nak kiválóságaival. A bankettet hajnalig tartó
                                                              Nobel NightCap zárta.
   4   5   6   7   8   9   10   11   12   13   14