Page 47 - Zsiráf Magazin - 2017. március

de előbb még be kellett, hogy fusson. 1955-
ben tehát elutazik Chicagóba, ahol találkozik
a nagyágyú Muddy Watersszel. A legenda mu-
tatta be a fiatal Chuck-ot Leonard Chessnek,
a Chess Records (akkori főleg rhythm & blues-
ra specializálódó lemezkiadó) atyaúristenének.
Berry lejátszotta a producernek Ida Mae című
számát, amely később Maybellene címen ke-
rült a könnyűzene egyetemes történetébe, de
a hírnévhez kellett még egy szereplő hatha-
tós közreműködése. Ő volt Alan Freed a New
York-i WINS rádióállomás vezető dj-je.

z még a tehetségkutatók előtti korszak,
Ea zenészek befutását nem a tévéképer-
nyő, hanem a rádiós sugárzás biztosítja. Ze-
nei nagyságokhoz azonban kellenek a nyitott
kultúrdílerek is, akik új hullámokra hangolják
a közönséget. A korszak egyik ilyen figurája
volt Alan Freed is. A „Moondog” becenevű
rádiós lemezlovas 1951-ben indította útjára
kultikus rádióműsorát, a Moondog’s Rock ’n’
Roll Party-t. Szakmai körökben botrányosnak
minősült, ha valaki fekete előadók rhythm &
blues-felvételeit játszotta-reklámozta, Freed
pedig pontosan ezt csinálta, botrány egyenlő
hírnév alapon, hiszen a fiatal közönség erre
volt kíváncsi. Ne feledjük, ez a filmekből jól is-
mert éjszaka autózós, autósmozis, rockabilly
korszak hajnala. Freed pedig ehhez az éjsza-

fellegvárává vált. A ragtime-ot és a jazzt felvál-
totta az érzéki rhythm & blues, a hagyományos
blues feszesebb, dögösebb, szókimondóbb,
mocskosabb, a vidéki balladákat nagyvárosi
életérzésre cserélő változata, amelyet felerő-
sített az ekkoriban már elterjedő elektromos
gitár torzított hangzása. A gitárforgatók kö-
zött a Muddy Watersek, a T-Bone Walkerek,
a Howlin’ Wolfok voltak a királyok. „A pasas
lement spárgába, ugrált, mászkált a színpadon,
és éppúgy affektált, mint egy puccos varieté-
sztár!” – jellemezte egy klubtulajdonos T-Bone
Walkert. Ebben pedig már ráismerhetünk a ké-
sőbbi Chuck Berry munkásságának velejére is,