Page 15 - Zsiráf Magazin - 2018. május
P. 15

Tisztuló 19. század

            A 19. században ismét elkezdtek mosakod- egyszeri fürdőzés, kétheti hajmosás bőven
            ni az emberek. Angliában például már itt-ott  megfelelt a többségnek. A fürdőzés helyszí-
            megjelent a William Fewetham által 1822-ben  ne általában a konyha vagy a fűtött szoba volt.
            szabadalmaztatott  zuhanykabin,  ami úgy
            működött, hogy néhány vödör meleg vízzel  A 20. században a nagyvárosi polgár lakások-
            feltöltötték a tartályát, majd az ember beállt  ban azonban fokozatosan megjelenik a káddal,
            a zuhany alá, megrántott egy kis zsinórt, ami  mosdóval ellátott fürdőszoba. A polgári erény,
            apró adagokban a nyakába zúdította a vizet.  nevelés része volt, hogy a gyerekeket regge-
            Majd egy elmés szivattyú ugyanezt a (hasz- lente hideg vizes mosdásra kényszerítették,
            nált) vizet visszapumpálta a felső tartályba,  mert ezzel akarták a jellemüket fejleszteni. Es-
            és ismét lehetett használni a tartály kihűlt,  ténként pedig jöhetett a „nagyobb” mosdás:
            (koszos) tartalmát. Idővel aztán megjelent  az arc, felsőtest (nyak, hónalj) megtisztítása és
            a csatornázás a nagyobb városokban, de a 19.  a fogmosás. A teljes testet érintő fürdés még
            század végén még ritkaságszámba ment  a polgári családokban is hetente történt, és itt is
            a fürdőszoba beépítése a házakba.  Még  előfordult, hogy az egyszer megtöltött kádban
            a 20. század közepén is az alsó-középosz- szépen sorban megfürdött az egész család.
            tály inkább bádoglavórokból lötykölte magára
            a vizet, ha mosakodni akart. Persze a gyako-                                          Jánosi Vali
            riságot továbbra sem vitték túlzásba: a heti                                   Emelttörténelem
   10   11   12   13   14   15   16   17   18   19   20