Page 10 - Zsiráf Magazin - 2018. május
P. 10
HUMORISTA, RÁDIÓS, SZÍNÉSZ – EBBŐL A SOKFÉLESÉGBŐL MELYIKET ÉRZED MAGAD-
HOZ A LEGKÖZELEBB, MELYIK NÁDAS GYÖRGY IGAZI ARCA?
Nem tudom. Most éppen itt érzem csolatban a Dallas étterem melletti benzin-
magam a legjobban, a Klasszik Rádió- kútnál ért. A benzinkutas – hátrafésült hajú,
ban. De azért ez a Hugyos Józsi-féle kis bajszú ember –, amikor odaléptem hozzá
Nádas Gyurihoz képest a közönség szemé- fizetni, azt mondta: „Jaj, művész úr, a múltkor
ben egy emelkedettebb dolog. Mondhatni, is olyan szép Bach-ot tetszett adni.” Megle-
hogy a Nádas Gyuriból Nádas György lett. És pettségemben csak annyit tudtam kérdezni
úgy érzem ezt maximálisan el is fogadják. tőle, hogy ezek szerint hallgatja az adást? Mire
Az egyik legnagyobb élményem ezzel kap- ő: „Egyre inkább”.