Page 45 - Zsiráf Magazin - 2016. január
P. 45

A mű megszületésének története, hogy Tinó-
            di közel került Dobó Istvánhoz. Amikor Eger
            hős védője erdélyi vajda lett, követi Erdélybe,
            ahol befejezi Erdélyi história című énekét.
            Ebben Erdély történelmét mondja el János
            király halálától 1551-ig.










































            A CÉLJA NEM VALÓSUL MEG, A  Viszont lettek követői a pályán, mint a Bánffy

            MŰVEK MEGMARADNAK                                 család krónikása Tőke Ferenc.  A krónikások
                                                              közül sokan névtelenek maradtak. Így az is,
                                                              aki  Szigetvár 1566-os elestéről emlékezett
                     inódi célja az volt, hogy művei „min-    meg – a várvédő dédunokája, a költő Zrínyi
                     den rendbeli tudós olvasó jámborok-      Miklós is támaszkodott rá a Szigeti veszede-
            T nak” s „az hadakozó, bajvívó, várak             lem megírásakor. Ugyanígy a névtelenség
            és várasok rontó és várban szorult magyar         homályába veszett az a krónikás, aki a híres
            vitézöknek lenne tanúság.. . az pogán ellen-      törökverő Turi György tetteit öntötte versbe.
            ségnek mi módon ellen állhassanak és hada-        Ránk maradt viszont, ha töredékesen is két
            kozzanak”. Ám a darabjaira hullott ország már     lantos-krónikás  hírvivő,  Salánki György  és
            képtelen volt összefogni és ellenállni. Tinódi    Tardi György néhány rigmusa. A végvári élet
            hamarosan, 1556-ban meghal. Művei ma is           tisztességét és dicsőségét később két olyan
            fontos források a magyar történelem kutatá-       költő énekli meg, akik már a magyar irodalom
            sához, még akkor is, ha költői nagysága meg       klasszikusai közé emelkedtek, Balassi Bálint
            sem közelíti az utána két évtizeddel később       és Zrínyi Miklós. Nem jelentkezhettek volna
            színre lépő Balassi Bálintét.                     Tinódi és társai úttörő próbálkozásai nélkül.




                                                                                               Földeák Iván
   40   41   42   43   44   45   46   47   48   49   50